5 pontban az élhetőbb Magyarországért - A fejlődés alapjainak megerősítése

Az élhetőbb Magyarország elérését célzó javaslati pontok mindegyike azonos jelentőséggel bír, ugyanis az állami, de még a helyi önkormányzati vezetésben sem határolhatjuk el a szükséges fejlesztéseket, hiszen minden hatással van minden egyéb beruházásra és intézkedésre, pusztán a gyakorolt hatás mértéke változik.

Az első pontunk az alapvető hiányosságok és infrastruktúrák pótlásának a szükségessége. Országszerte merülnek fel nehézségek és számos szolgáltatás és infrastruktúra hibája  válik láthatóvá, amik nem csupán apró problémaként értékelhetők, de sok esetben rendkívül aggasztó, sőt veszélyes körülményekre derül fény. Ezen körülmények nem csupán közvetlenül, de közvetve is kifejtenek hatásokat az egészségünkre, az életszínvonalunkra és magyar gazdaság helyzetére, így összességében jelentősen befolyásolják az ország élhetőségét és az életminőségünket. A teljesség igénye nélkül lássunk néhány példát a problémák közül, megemlítve az általuk kifejtett negatív hatásokat is.

Hálózatos infrastruktúrák tekintetében a vasúti közlekedés állapota jelentős elmaradottságot mutat, ami többek között személyautók használatára ösztönzi a lakosságot, így lényeges környezeti terhelést eredményez többek között légszennyezés, szmog és a nyári hősszigethatások kialakulása tekintetébe. Az országos ivóvízhálózat állapotában drámai eredményeket láthattunk az elmúlt évben. Több településen is egészségre káros mértékű volt az ivóvíz szennyezettsége, sőt néhány helyen férgek jelentek meg az otthonokban kitöltött csapvízben. A szennyezettség és a hatalmas mértékű vízveszteség, többnyire folyamatos szivárgás és hálózati hibák következtében az ivóvíz szolgáltatás kritikus állapotát mutatja. Az energiahálózat állapota elérte a kapacitása határait, de a fogyasztás és termelés továbbra is növekszik. Nincs lehetőség szélerőművek hálózatra kapcsolására, így a telepítésük is elmarad. A háztartási erőművek napelemei számára nyitva áll a lehetőség erre, de nagyon kis része kap valóban lehetőséget, hogy a hálózatra termelhessen. Ezt azt eredményezi, hogy a hazai energiatermelés nehezen állítható át megújuló forrásokra, illetve a hazai termelés bővítésének egyéb lehetőségei is korlátozottak, így továbbra is jelentős importra fog szorulni az ország. Megfelelő hálózattal az energiaárak olcsóbbak, az állam nemzetközileg függetlenebb, a hazai térségek pedig önellátóbbak lehetnének.

Alapvető szolgáltatásokban is komoly nehézségek merülnek fel, amik következményei szintén mindenre kihatnak. Megfelelő egészségügyi rendszer kell, ami képes megelőző jelleggel vizsgálatokat, ellátást és kezelést nyújtani , hogy a várható életkor magasabb lehessen és az egészségben töltött évek száma növekedhessen. A légszennyezés, az ivóvíz állapota, a társadalom sok tekintetben vett edukálatlansága mind hozzájárul a várható életkor, illetve a várható egészségben töltött évek számának a jelentős alulmaradásához nyugati országokhoz képest. A későbbiekben külön is tárgyaljuk az oktatás jelentőségét, de itt sem kerülhetjük el legalább a megemlítését. Az edukáció minőségét az oktatási rendszer elejétől a lehető legmagasabb fokig fejleszteni szükséges hiszen egy jóléti állam egy tudásalapú társadalommal kezdődik.

A Fenntartható Fejlődési Keretstratégiában vagy más stratégiaalkotás során tűzhetünk ki előremutató célokat, de megfelelő alapok nélkül nem leszünk képesek azok közelébe sem jutni. Ha nincs vasút nem tudjuk csökkenteni a személyautók használatából és az áruszállításból fakadó káros kibocsátás mértékét, így nehezebben érhetjük el az egészségben töltött évek számának növelést, terheljük az egészségügyi rendszert és ellehetetlenítjük egyéb intézkedések megvalósulását és azok pozitív hatásának kifejtését. A kevesebb autó lehetővé tenné a kerékpárutak fejlesztését, a zöldfelületek bővítését, a hőszigethatás és a szmog csökkentését, amely intézkedésekkel hozzájárulhatnánk egy egészségesebb és így boldogabb társadalom kialakulásához.

Megfelelő ivóvíz szolgáltatással, szennyvíz- és csapadékvíz kezeléssel és természetes vizeink minőségének gondozásával a lakosok egészségét és állandó életminőségét lehet megőrizni és javítani, a mezőgazdaságot lehet fejleszteni, az ország sokszínű biodiverzitását lehet ápolni. A felsoroltak mind hozzájárulnak az ország fejlődéséhez, a gazdaság növekedéséhez, a társadalmi kapcsolatok javulásához, a polgárok egészségéhez és ezáltal az életszínvonal javulásához.

Az infrastrúrák, az oktatás, az egészségügy és egyéb alapvető állami szolgáltatások azért szorulnak tehát fejlesztésre és átfogó reformra, hogy létrehozzuk a hátországot a további fejlődéshez. Jól működő alapokkal lehetséges a források hatékony felhasználása, a beruházások rendszerszintű kezelése és összehangolása, a térségek felzárkóztatása, jóléti intézkedések bevezetése és a fenntartható fejlődés megvalósítása.

Fektessük le az alapokat, javítsuk ki a hibákat és akkor, de csakis akkor indulhatunk egy jobb és virágzó jövő, egy élhető Magyarország felé!

A galéria megtekintéséhez kattinson a képre:

További eseményeink:
5 pontban az élhetőbb Magyarországért - A fejlődés alapjainak megerősítése
ÉTOSZ PODCAST - hazai vállalkozások a települési fenntarthatóságért
Önkormányzati érdekek a fenntarthatósági stratégia középpontjában
Budapest Fórum az ÉTOSZ szervezésében